Csodás mesehős kézbábok

kézbábok

A vidám mókázás, a játék mindenki kedvenc foglalatossága, nemcsak a kicsiké. Színházasdit játszani pedig igazán szórakoztató, ezt sok szülő együtt műveli a gyermekeivel, így még inkább kedvessé válnak az együtt töltött órák.

A mai felnőttek szeretettel emlékeznek például Kukori és Kotkoda kalandjaira, amit eljátszhatnak a kakas kézbábok használatával, így igen mókás délután kerekedik ki, a nevetés pedig garantált lesz. Nagyon aranyos kézbábok vásárolhatóak meg a babuart.eu webáruház jóvoltából, ezek között megtalálható a már említett modell is.

Mikropolár, plüss anyagból készül, kényelmes használatot biztosítva. Ezzel a tárggyal nemcsak az említett mese játszható el, hanem bármelyik történet, ami a gyermek fejében megfordul. Ugyanakkor a kézbábok között fellelhető az állatok királya, az oroszlán is.

Ezzel eljátszható az ismert mesehős, az Oroszlánkirály számtalan kalandja, életének története. Persze, a webáruház kínálatában lévő kézbábok száma ennél lényegesen nagyobb. Érdemes a gyermekkel együtt kiválasztani a megfelelő darabot, akár többet is, hiszen pontosan tudja, hogy melyiket szeretné.

Mivel egyáltalán nem kerülnek sokba ezek a figurák, így a kézbábok közül egyszerre többfajta is beszerzésre kerülhet. Praktikus megoldás ez abban az esetben, ha a kicsi több barátját is meg szokta invitálni egy kis mókázásra.

Amikor összeáll az apróságok csapata és előkerülnek a kézbábok, minden más háttérbe szorul, csak az önfeledt szórakozás veszi át a főszerepet. Gyerekzsúr, név- vagy születésnap alkalmával kiválóan szórakozhatnak a csemeték, hiszen ezek a kellékek olyan hatásúak, hogy megdolgoztatják a fantáziájukat.

A webshop kínálatában a kézbábok kategóriában megtalálható a Vitéz László, Nagypapa, pingvin, papagáj, vakond, huszár, tücsök, malac, teknős, Piroska, nyuszi, róka, sárkány, farkas, valamint a csodálatos, szőke hajú tündér.

Ez a hatalmas felhozatal lehetővé teszi, hogy kislányok, kisfiúk szintén megtalálják a kedvencüket. A szórakozáson kívül azért is jó a kézbábok használata, mert a velük való játék fejleszti a kicsik képességeit.