Konyakból csak jó fajtát érdemes venni

konyak

Ha a tömény italokat nézzük, bizony nagy különbségeket vélünk felfedezni közöttük minden téren. Például, ha a konyak kerül terítékre, akkor erről nyugodtan megállapíthatjuk, hogy egy igen keresett presztízstermék.

Ennek nem feltétlenül az a magyarázata, hogy francia, hanem inkább az, hogy az évszázadok során sikerült erre az italra úgy vigyázni, hogy ezen a néven silány minőségű termék ne kerülhessen forgalomba. Ez pedig igazán kiemelkedő teljesítmény, főleg egy olyan világban, ahol a másolás, hamisítás igazi művészetté avanzsált.

A konyak az a legendás itóka, ami eredetvédett, tehát sem az alapanyaga, sem pedig az előállítási módja nem térhet el az előírástól. 9 fajta fehérszőlőből lehet készíteni, de ebből 3 az, ami a felhasznált gyümölcs 90%-at kell kitennie.

A konyakkal kapcsolatos érdekességek közé tartozik a címkéjén található rövidítés. A V.S. azt jelenti, hogy a palackban lévő termék 2 éves, a V.S.O.P. rövidítéssel ellátott palack 4, míg a NAPOLEON, XO pedig 6 éves konyakra utal.